Samsung S5230 – érintőképernyős mobiltelefon olcsón

A héten sikerült szert tennem egy Samsung S5230 mobiltelefon készülékre. Amivel rávett, hogy Nokiáról váltsak ( igaz, nem vagyok bigott márkahívő, azelőtt Siemens, Motorola, és Samsung mobilom is volt, és mindet szerettem valamiért) az természetesen az érintőképernyő volt.

Samsung S5230 és a külső adottságok

A kijelző nem hatalmas (mindössze 3 inch ) az igaz, de jól tapicskolható. A színei szépek, a témákból viszont csak 2 van rajta. Magamat ismerve egy szivaccsal bélelt tok beszerzése elengedhetetlennek tűnt, mert, ha ennek nyírom ki a kijelzőjét, az nem 5000 Ft-os csere. Sajnos a telefon külseje nagyon sérülékenynek bizonyult, egyetlen hét alatt sikerült  a hátlapra hosszú, igaz nem nagyon mély de jól látható karcokat összeszedni annak ellenére, hogy azon ritka alkalmakkor, amikor nincs a tokban, akkor annak puha, plüssös felületén fekszik, tehát egyszerűen nem értem a dolgot. A következő gond a tokkal a fülhallgató behelyezésekor következett, hiszen azzal együtt már nem fér bele (de ekkora tok kell, mert ebből nem csúszik ki. A probléma még megoldásra vár. Külsején csak hangerő, fényképező és a három navigáló/hívásfogadó gomb található, meg persze a képernyő lezárására szolgáló oldalt. Sajnos nem szabványos mini USB, vagy jack kimenetnek nyoma sincs a telefonon, helyette egy egyen-samsung lapos kis lyuk (kifordítható lapkával védve, ami fülhallgató használatakor kifejezetten idegesítő) található az oldalán, amibe a töltőt, az adatkábelt, és a fülest is dughatom.

Samsung Tocco Lite, avagy GT-S5230

Samsung Tocco Lite, avagy GT-S5230

Samsung S5230 és a belső értékek

A telefon viszonylag könnyen kezelhető, a használati utasítást nem kellett elővennem hozzá. Egy-két tesztet elolvasva azért felfedeztem benne olyan  lehetőségeket, amikre lehet, hogy nem egyhamar jöttem volna rá. Az oldalra forgatás jól működik, a kézzel rajzolós szövegbevitel vicces, de viszonylag jól használható. A rádió, és a zenelejátszó kezes, és úgy általában a telefon maga is az. Korábbi Nokia zenemobiljaimhoz képest kifejezetten szépen és hangosan szól, és ezen a mobilon végre nem alul van a hangszóró. A Google Maps segítségével valamiféle GPS is van rajta, de ezt még nem sikerült igazán letesztelnem. Az akkumulátor kifejezetten jól bírja, sokkal jobban, mint az előző Nokia mobilomé, amelyik mindössze féléves volt. A kamera 3.2 MP, ami már egész jól használható, és a videofelvételek is szépek, és jól hallhatók.

Samsung S5230 és, ami máris idegesít

Sajnos egyetlen hét alatt is kiderült néhány olyan probléma, ami miatt az is megfordult a fejemben, hogy kivágom az ablakon. Rövids románcunk nem lesz tartós szerelem, ha ezekre nem sikerül megoldást találnom. A legsúlyosabb ilyen probléma, hogy egészen egyszerűen nem tudom az adatkábelen összepárosítani a számítógépemmel. Hiába a PC Suite, meg az elvileg automatikus felismerés, a telefon láthatatlan a gép számára. A bluetooth kapcsolat működik, de azon keresztül áttolni rá egy teljes filmet MP4 formátumban lehetetlen. Még játszom vele egy-két hetet, kipróbálom több számítógéppel is, de hosszú távon ez bizony válóok lehet. A többi hiba, csak felsorolás szintjén: a memóriakártya nem cserélhető egykönnyen, mert az akksi alatt van, nincs rajta egyetlen játék sem, csak valami dobókockás bohóckodás, és a letölthető játékok tárháza is viszonylag szerény.

Samsung S5230 végkövetkeztetés

Összegezve azt mondhatom, hogy a telefont még kifejezetten szeretem, az érintőképernyő nyitottságot, és megszokást igényel, viszont totálisan addiktív dolog. A telefon tele van olyan apró kis okosságokkal, amik boldoggá teszik a felhasználót, és olyanSamsungságokkal, amik az őrületbe kergetik.  Ajánlom másnak is, már kedvező ára miatt is, hiszen kártyafüggetlenül is már negyvenezer forint környékén kapható a webáruházakban.

Kapcsolódó cikkek: cellphonesupersale, getpcmemory, cellphone-reviews

69 vélemény to “Samsung S5230 – érintőképernyős mobiltelefon olcsón”

  1. Samsung GT-S5230 reloaded « Mobil tippek, mobiltelefon érdekességek Says:

    [...] GT-S5230 reloaded Újabb információim keletkeztek a Samsung S5230 mobilról, avagy az érintőképernyős csodáról, amivel egy hete szívok. A Nokia telefonok esetében ez úgy működött, hogy rádugtam a telefont egy szabvány mini USB [...]

  2. Hardzsi Says:

    “…egészen egyszerűen nem tudom az adatkábelen összepárosítani a számítógépemmel. Hiába a PC Suite, meg az elvileg automatikus felismerés, a telefon láthatatlan a gép számára.”

    3 féle módon tud PC-hez csatlakozni:
    Megoldás: Beállítások > Telefon beállítások > Számítógépes kapcsolatok > Kérdezzen csatlakozás…
    Eután ha PC-vel USB-n összekötöd, rákérdez, h milyen USB-módban óhajtasz csatlakozni. A ‘Médiatár’ kiválasztásával a Sajátgép alatt megjeleni S5230-kén és a mappákba belenyitva már másolgathato is oda-vissza a képeket-zenéket-videókat.

    Remélem, még azelőtt szóltam, hogy kidobtad volna :)
    Talán érdemes mégis átnézni azt a fránya hozzáadott kézikönyvet és túrni a netet…

    • fjulia Says:

      Szia!

      Köszi a tippet, végül nem dobtam ki az ablakon. :)
      Újratelepítettem a Windowst (már érett egy ideje), és szépen letöltöttem a netről a PC Suite programot hozzá. Így már működik, mint a parancsolat. Megtaláltam egyébként a kapcsolatokat én is, csak úgy voltam vele, hogy működnie kell így is, úgyhogy harcoltam a jogaimért. :) (Hiszen JOGA attól még lehet, hogy gyereket szüljön…)

  3. Miki Says:

    Szia!
    Az is szokott gondot okozni, hogy ha usb hosszabítóra dugod rá, vagy előlapi usb-re. Én PDA-val jártam úgy, hogy nem ismerte fel. Mikor rádugtam a gépre, jelzett a windows hogy valamit csatlakoztattam de nem ismerte fel, bedugtam hátra és minden gond nélkül működött. Memóriakártya olvasónál is ha hátra raktam akkor sokkal gyorsabban másolt mint ha az előlapi panelen lett volna.

    • fjulia Says:

      Szia!

      Erre már én is rájöttem, de a laptopon nincs ilyen típusú gond. USB hubom van természetesen, de arról még a webkamera sem megy, nemhogy a telefon. Csak az egeret meg a billentyűzetet lehet rátenni. Szóval a laptop saját USB portjába dugtam bele, és úgy nem szerette, sajnos tényleg a CD szar. Utánanéztem a neten, több fórumon, blogon is írták, hogy nem működik. Ez van. De köszi a tippet!

      Julcsi

  4. Gálnyikov Says:

    “A Google Maps segítségével valamiféle GPS is van rajta, de ezt még nem sikerült igazán letesztelnem.”
    Nincs benne GPS, a jeladó tornyok segítségével állapítja meg a helyzeted. A legközelebbi toronyra szokott a telefon rákapcsolódni, mivel általában ott a legerősebb a jel és a torony helyzetét adja meg a te helyzetednek illetve oda írja még azt is hogy hány méter pontos, ami lehet 50 vagy akár 500m is attól függően, hogy milyen sűrű a körülötted lévő tornyok elhelyezkedése.
    Illetve a pc-suite-ot én a gyári cd-ről telepítettem XP-re és tökéletesen működik vele.
    A hátlap valóban olyan mint a gyurma, a legkisebb fizikai kontaktus hatására megkarcolódik. Elég, ha egy homokszem bekerül a tokba és az kivégzi a hátlapot. :D

    • fjulia Says:

      Szia!

      Köszi az infót, még nem néztem meg a kütyü ezen részét. Sajnos karcból egyre több van, annak ellenére, hogy mindig a tokban, vagy a tokon tárolom. Szégyen.

  5. Christofer Says:

    valaki nem tudja hogz kell játékot felrakni erre a telóra? anno az e250 es is kicsit bonyolultan volt megoldva! Előre is köszönöm

    • A Megváltó ;) Says:

      Szia!

      http://www.4shared.com

      a keresobe beirod h samsung pixon games( a 2 telefon kompatibilis egymassal)
      az elso talalatot letoltod, a *.rar-ba van benne vagy 40 jatek, ezeket mind erinokepernyovel vagy a kepernyo aljan kidobott billentyukkel iranyithatod.

      Egyebkent en is jatekokat keresek a telefonomra, de olyanokat, amiket shake controllal lehet iranyitani( pl: ha megdontod a telefonod arra gurul a golyo, a dobokocka is eszerint az elv szerint mukodik).

      • Adrián Says:

        Szia! Sikerült már valahol ilyen játékot találnod????? Mert én akárhol keresek semmit se találok:(

      • fenyő Says:

        köszke :D:D kapok ilyen telefont szülnapomra és sokat segít ez mert elég sok vélemény szerint a legnagyobb negatívum a játékhiányosság :(:(:( (a másik nokia 5310 lett volna, de emellett döntöttem, mert még sosem volt se samsungom s érintősöm nokiám viszont 4 is :S:S)

        amugy mi történik hogyha sima olyan játékot raksz rá amit gombokkal kell kezelni?? egyszerűn nem tudod vezérelni v mi?? (ezt sajnáltam is h ott kell hagynom a jó öreg gravityt és haveromat a PES-t)

      • fenyő Says:

        amugy fel tudnád sorolni h milyen játékok vannak a csomagban?? nem kell mindet csak 5-6ot.:):) köszi !
        csak azért mert már leszedtem de még nincs meg a phone :):)

  6. pujka Says:

    Szia!
    Milyen tokot használsz?

    • drugics Says:

      A telefonon egy plüss jellegű tok van, ami szivaccsal bélelt, így garantáltan megvédi mindentől. Sajnos ki kell venni belőle a készüléket, ha használni akarom, nem olyan, ami állandóan rajta van. De most már olyanokat is lehet kapni.

  7. Fec Says:

    Sziasztok!

    Nem tudja valaki megmondani hogy hogyan lehet aktiválni azt a funkciót hogy a képernyőre egy kiválasztott betűt írok és ahhoz valamilyen parancs tartozik? Pl, az ujjammal egy R-t rajzolok a képernyőre és megnyitja az üzeneteket!
    Előre is köszönöm!

  8. móni Says:

    Segítsen vlaaki, hogy kell az ékezetet bekapcsolni rajta!
    Hiába választom ki, hogy ékezettel írjon, nem csinálja!
    Kérlek segítsetek!
    Üdv. :Móni

  9. Fec Says:

    Szia!
    Az üzenet beállításoknál kell átállítani utána kapcsold ki és vissza!
    De szerintem hagyd úgy mert nekem ékezetesre volt állítva és ami eddig 1 sms volt az most 3 lett az ékezetek miatt!

  10. tomi Says:

    Hello mindenki!! ha valaki azt megtudja mondani hogy lehet üzenet hangot váltani akkor azt nagyon megköszönném. Én egyszerüen nem találok ilyen opciot sehol. Előre is köszi!!!

    • drugics Says:

      Szia!

      Menü
      Beállítások
      Telefonprofilok
      Eddig egyszerű. Itt válaszd ki a profilt, amin beállítanád, és menj bele a sor végén a kettős nyíllal. Aztán szépen nézd meg az oldal tetejét a jobb oldalon, és nyisd le a nyíllal a legördülő menüt. Ott fogod találni az “Új üzenetek” menüpontot. Szerintem innen már menni fog. :)

      Sok sikert!

  11. dani Says:

    szia mit kel olyankor csinálni mikor nem tudok játékot fel rakni a telefonra mert nem tudok port-ot választani

    • drugics Says:

      Szia!

      Szedd le a telefon illesztőprogramját a gépről. Minden olyan progit távolíts el, ami kapcsolatban áll vele. Majd töltsd le az illesztőprogramot a netről. Telepítsd, és úgy fog működni, ahogy kell. A gyári CD-t meg hajítsd el a fenébe.

  12. dani Says:

    szia bocsi hogy ennyit kérdezek de mit kel beirni a port-hoz mert nem ir ki semmit nekem pedig leszetem az uj pc studiot segitsetek mán elöre is köszönöm sziasztok

    • drugics Says:

      Szia!

      Nekem úgy tűnik, hogy akkor nem oldódott meg a problémád, ha továbbra is portot kér. Az újratelepítés után nekem zökkenőmentesen működött. De mondom, le kell szedni minden olyan progit, ami kapcsolatban áll a telefonnal. Windowsban a vezérlőpultnál a programok eltávolításánál szedj le mindent, ami ehhez tartozik. Ott lesznek egy kupacban. Utána kell feltenni a netes változatot. Ez nekem megoldotta a problémát.

  13. dani Says:

    szia abba tudsz nekem segíteni hogy ha hivnak engem kicsörög 3 szor utána meg a hangpostám jelentkezik ilyenkor mit kel csinálni

  14. kezdofotos Says:

    Vedd fel a telefont gyorsan! :)
    Egyébként, tiltsd le a szolgáltatónál a hangpostát, vagy hívd fel őket, hogy hogyan tudod átállítani a csengés hosszát.

  15. XrueL Says:

    Sziasztok!
    Nekem T-mobilnál lett véve a telefon és nincs rajta dobókocka nem tudja valaki honann szedhetem le? vagy telepíthetem?
    előre is köszi mert nekem teccik jó móka:D

  16. XrueL Says:

    ui: nekem M8800 Pixon van

  17. Pietro Says:

    Pédául innen le tudod tölteni:
    http://www.umnet.com/download-game/14930-Motion_Dice_Box_for_S60_3rd

    viszont be kell regisztrálni hozzá, de ingyenes

  18. XrueL Says:

    a fájltipus nem támogatott
    azért kössz úgylátszik ezen már soha nem lesz kocka:=(

  19. Andrelotty Says:

    Nekem személy szerint semmi bajon nem volt az adatkábellel, pedig nem vagyok egy számítógépzseni. Lehet hogy kifogtam az egyetlen hibátlan készüléket, akkor viszont megyek és veszek egy lottót :D

  20. Zoltán Says:

    Sziasztok! Samsung gt s5230-am van. Miért nem engedi a bluetooth-on a nagyobb filmeket (pl: 100mb) közvetlenül a memória kártyára küldeni? Hogy kell beállítani? Előre is köszi a segítséget.

  21. fjulia Says:

    A Bluetooth inkább kisebb méretű adathalmaz átvitelére való, mint pl. telefonszám, vagy esetleg kép. Próbálkozz inkább adatkábellel, bár azzal is lehetnek problémák. Ha nem megy, csak kérdezz!

  22. carsman Says:

    Szia.A TkFileExplorer2.2 programban a port legördülőmenüje nekem üres.Ilyenkor mi teendő?Segíts légyszíves.Köszi.

  23. neoma Says:

    Sziasztok !! Hát nekem is 5230-s samsungom van, és minden tökéletes vele. A gyártó oldaláról letöltött pc studio úgy megy ahogy kell, valószínüleg megint a gyári lemezes a rossz, de ezt már megszoktam samsungéktól. A hátlap macerás de megoldható. Játékot nem fogsz tudni normálisan rátenni, de mindenre van megoldás, mert wapról és természetesen nem a szolgáltató oldalakról a letöltött jar kiterjesztésű file-t rögtön telepíti, így a Fifa és a Gta San Andreas …stb is tökéletesen működik 240×320-s felbontásban.

  24. Kata Says:

    Szia!
    Ugyanaz a problémám, mint daninak. Én se tudok játékot felrakni, amiket itt irtatok mindent kipróbáltam. A portot nem hozza elő, a pc studioval ugyan felteszem, de amikor telepíteni próbálom azt írja ki, hogy nem támogatott fájltípus… :(

  25. fjulia Says:

    Szedd le a Samsung oldaláról az illesztőprogramot (ingyenes). Amit a telefonhoz adtak nem működik. További tanácsok a telefonnal kapcsolatosan a kommentek között: http://mobiltippek.wordpress.com/2009/07/15/samsung-gt-s5230-reloaded/
    ha ezek után se megy akkor megnézem mit tehetünk még.

  26. Kicsi Norbert Says:

    Hello egy olyan kérdésem lenne hogy saját hátteret be lehet tenni egész kijelzőbe???
    Meg hogy ki lehet-e belőle valahogy venni hogy az asztal 3 darabból álljon???

    Előre is kössziii..

    Tisztelettel:Kicsi Norbert

    • fjulia Says:

      Azt, hogy 3 asztal legyen, nem lehet kivenni.
      Saját képet képszerkesztővel a telefonkijelző méretének megegyezően levágod, és feltöltöd.

  27. Csaba Says:

    Sziasztok,

    én is S-5230-ast vettem, de sajnos a csicsamicsa dolgokon kívül vannak problémáim. Nekem nagyon fontos lenne a szinkronizálás az Outlook naptárával és névjegyzékével. Több PC-n is próbáltam XP-ken, különböző Office-al, de a PC stúdióval nagyon körülményes! Sokat kell klikkelni, valamint a siker aránya kb. 2-szer a 10-ből, mivel lefagy a telefon, újraindul, nem találja. USB és BT esetén is! Nem lehet valahogy Active Syncel megoldani? Korábban Nokiám volt, szó és parancs, illetve nyomogatás nélkül, automatikusan frissített. Köszi! Csaba

  28. Felhotancos Says:

    Sziasztok!
    Meg tudná valaki mondani, hogy az sms betüméretét meg lehet-e növelni valahogy? előre is köszönöm!

  29. fenyő Says:

    amúgy a karcolódásokat könnyen meg lehet oldani egy szilikon védőtokkal.. teszveszen 1000ft körül mozog az ára. be kell írni a keresőbe hogy samsung s5230 és kidob egy rakás szilikon és egyéb tokot :D

    http://www.teszvesz.hu

  30. Varga Márk Péter Says:

    Hello olyan kérdésem lenne hogy honnan bírnák letölteni a telomra témát! pl XP-s témát stb nekem 1 Samsung gt s5230 om van

  31. Csaba Says:

    Sziasztok,

    a szinkronizálással nincs senkinek sem gondja?

    Csaba

  32. Andrea Says:

    Sziasztok.
    Én is egy ilyen samsung s 5230-asra akarok beruházni én már elég olcsón hozzátudok jutni , érdemes ezt választani vagy inkább beruházzak egy drágábba..???(leginkább telefonálás , sms, és zenehalgatás a cél..)??????????

  33. nokiadeejay Says:

    Hello ha van kedvetek nézzétek meg ezt az oldalt http://samsungs5230.fw.hu sok teljes képernyős játék van rajta képek és infók. Folyamatosan frissül.

  34. nokiadeejay Says:

    Az oldal Firefox böngészőre van optimalizálva.

    Internet Explorer-en hiányos a grafikai felület és tartalom!

  35. Milan Says:

    Sziaszok!
    Angliában vettem egy s5230as samsung telót, minden csodásan működik, csak nem tudok lejátszani mp4et…és baromira dühít!mindenhol reklámozzák, tele van a net a samsungtoccolite mp4-t játszik le videókkal és nem megy!
    nagyon megköszönném ha vki segítene!!!üdv.: M.

  36. fenyő Says:

    Hali
    1. szerintem szilikon tokot vegyetek rá és kijelzővédő fóliát :)
    2. “a letölthető játékok tárháza igen szerény” cáfolom.. bármilyen játékot leszedsz kibontod total kommanderrel és átírod érintősre :P:P:D de bővebben: http://www.samsung5230.fw.hu
    3. segítsetek!! nagyon tetszik ez a telefon de a nokia 5310 is! ediig sok nokiám volt és megbízhatónak tartom de nagyon megttszett ez meg az érintőképernyő!! ilyenem még gose volt :):) de nokia mellett szól a tapasztalat és a 3.5mm… nem tudom.. tanács? akinek volt már dlga mindkettővel?? v bákri más …

    (vodafonnál 16000éert tudok nokia5310et és 20500ftért samsung s5230at venni..)
    PLZ HELP :D:D

  37. ex Says:

    Sziasztok

    Hogy lehet eltűntetni a zenelejátszót a képernyőről???

    Előre is köszi

  38. Antika Says:

    Hello!

    Nekem van egy ilyen telóm ! t-mobilos .. kérdés h turbo simmel menni fog vodás kártyával szerintetek? :O kösz a választ.. vagy valami megoldás nincs h függetlenítsem :S ? a szerelő nem tudta azt mondta nagyon új :)

  39. Jovy Says:

    Sziasztok.
    Van egy kis problémám a Samsung Star-ommal. Elfelejti, hogy van benne 1Gb Kingstone memocard, és csak akksi ki-be után látja megint. Találkozott már valaki ezzel a gyíkkal? Segítsetek,ha tudtok, PLS. Köszi!

  40. fenyő Says:

    emeberek!!
    tanácsért jöttem!!!
    milyen formátumot tud lejátszani VIDEÓ esetén??
    milyen formátumba érdemes EGÉSZ FILMEKET nézni??
    olyan kéne ami jó minőségű, de egy egész film nem nagyobb 100 MB nál!!
    korábbi nokiámnál a 3GP jött be, de kérdés, azt viszi e a sami??
    válaszoljatok PLZ!!

  41. h.adam Says:

    Sziasztok!

    Én is próbáltam filmet rátenni,de egyszerűen nem megy!csak akkor alakítja át a filmet,ha a belső memőriába teszem,de hiába konvertálok át egy filmet mp4-be,vagy 3gp-be,egyszerűen nem játszik le semmit!:Smindig az írja,ki,h nem támogatott fájltípusvagy nagy a bitsebesség! hogy lehetne ezt megoldani??én vagy 5 konvertálóval próbáltam,és egyikkel se játsza le:(

    HEEEEEEEEEEEELP!!!!!!!!!

  42. h.adam Says:

    SIKERÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜÜLT!!!!!!!!!!!! át tudtam konvertálni bármilyen filmet!:Pküldöm a linket,h mit mivel kell,meg hogyan.

    http://hu.samsungmobile.com/supports/softwaremanuals/softwareNpsUpdate.do

    Innen szedtem le,menjetek arra,h nps letöltése,és leszedi az új new pc studiót!amit adtak alapból gyárilag az SZAR!mert ha memkarira teszed,nem konvertál,de ez igen!! és sikerült elsőre,felajánja ,h át akarod-e konvertálni,menj arra,h igen,először átalakítja,utána meg ráteszi telóra egy 700mb film oylan 250MB lesz.

    Szóval működik,remélem tudtam segíteni!am. nem kell semmit beállítani!!!!!!!

  43. h.adam Says:

    ha kell valakinek ebben segítség,vagy bármifajta a telóval szóljon:P egész sok dologra rájöttem!:)am. a teló nagyon jó,már 2 napja 1 csík sem ment le:) az aksija olyan 5-6 órá zenehallgatás mellett,és 10perc beszélgetéssel,és 3-4 sms-el 3,5-4 napig bírta.Szuper kis teló:) am ha nappali fényre van állítva a kamera akkor fasza képet csinál,nem bántam egyáltalán,h ilyet vettem!:) ha kell valakinek segítség,mondom írjon csak ide,mindig olvasom a fórumot!

  44. kocs1717 Says:

    sziasztok,
    S5230-sal van problémám, nem talál hálózatot(egyébként vodfone).
    Valaki tudna segíteni,köszi?

  45. kisspe2 Says:

    Üdv.
    lg kp500-am van és hiába próbálok játékot rakni rá azt írja mindnél: ez egy nem támogatott fájltípus.
    Pedig direkt kp500-ra csinált játékot raktam rá adatkábelen, de amikor telepíteni akarom őket mindig ezt írja ki. Mit tehetek?

  46. bogi Says:

    van ezen wifi?

  47. Andi Says:

    Sziasztok TÉMÁT szeretnék S5230-ra segítsetek!!!
    Előre is köszi


Válasz